top of page
Gyakran Ismételt Kérdések
Ha nem találja, amit keres alább, küldje el kérdését itt,
és emailben kap választ.
Egyszerűen megfogalmazva, ha úgy érzi, boldogabb is tudna lenni, de valami akadályozza ebben. Lehet, hogy valamitől feszültnek, stresszesnek érzi magát, vagy szorong. Lehet, hogy egy gondolat, érzés tartósan foglalkoztatja, de nem találja a választ, amit keres. lehet, hogy észreveszi, hogy az életében újra és újra hasonló helyzetekben akad el. Lehet, hogy konkrét döntés előtt áll párkapcsolatában, vagy a munkájával, karrierjével kapcsolatban. Nem kell megvárnia, amíg a helyzete elviselhetetlenné válik. Az is elég ok, ha úgy érzi: lehetne boldogabban élnie, de nem tudja, hogyan induljon el. Az első találkozás a pszichológussal abban is segít, hogy kiderüljön, mire lenne szüksége.
Kezdheti akár azzal is, hogy „nem tudom, hol kezdjem”, de érkezhet konkrét problémával is. Nem kell előre összeraknia az élettörténetét, és nem kell pontosan megfogalmaznia, mi a baja. Igazából nincs más dolga mint megjelenni, és én segítségére leszek, hogy kiderüljön mi a baj. Az üléseinkre külön készülni nem szükséges. Ha segít Önnek persze feljegyezhet egy helyzetet, érzést vagy kérdést, ami két találkozás között fogalmazódik meg magában. De az ülés nem vizsga: akkor is fogunk tudni dolgozni, ha jegyzetek és kész mondatok nélkül érkezik.
Felnőtt (18+) klienseket fogadok. Dolgozhatunk párkapcsolati és családi nehézségeken, magányon, szorongáson, feszültségen, düh kezelésen, önértékelési problémákon vagy visszatérő, önmagának ártó döntéseken. Segítséget kérhet fontos döntések, az életében várható, vagy zajló változások és elakadások idején is. Az is előfordul, hogy látszólag minden rendben van, mégsem érzi jól magát. Vagy egyszerűen szeretné jobban érteni önmagát. Nem kell előre eldöntenie, melyik kategóriába tartozik a kérdése. Előfordul az is, hogy az amit a kliens mentális problémának gondol valójában nem az, egyszerűen csak eltér a számára szokásosnak feltételezettől.
A beszélgetéseink tartalmát és a személyes adatait illetően engem szigorú titoktartás köt. Senkinek nem adok információt arról, ami közöttünk elhangzik, még arról sem, hogy egyáltalán jár hozzám vagy nem. Ez a kötelezettségem a tanácsadás lezárása után is határozatlan ideig fennmarad. Ön természetesen felmentést adhat nekem ez alól, például ha hozzátartozót is bevonunk a munkába. A titoktartás alól ezen túl az úgynevezett jelentési kötelezettség képez kivételt, ami akkor lép életbe, ha önmagát vagy másokat fizikailag fenyegető veszélyről szerzek tudomást. A titoktartás kereteit a közös munka elején megbeszéljük.
Nem. Nem szükséges diagnózissal érkeznie, és a problémájának sem kell nevet adnia. Lehet, hogy csak annyit tud: valami nincs rendben, vagy nem úgy él, ahogy szeretne. A kíváncsiság is elegendő kiindulópont. Szeretné megérteni, mi mozgatja, miért választ bizonyos kapcsolatokat, mitől fél, vagy miért nehéz örülnie annak, amit elért. A közös munka első fázisában emberi nyelven megfogalmazzuk, hogy pontosabban mi a problémája, és hova szeretne eljutni a megoldással.
Abból, hogy valami változik az életében. Például könnyebben hoz döntéseket, másképp kezel egy konfliktust, hamarabb felismeri, amikor ugyanabba a helyzetbe sodródik, vagy kevésbé függ attól, mit gondolnak róla mások. A belső változások mellett fontosak az életében bekövetkező kézzelfogható változások: lezár egy partner kapcsolatot, befejez egy évek óta halogatott projektet, munkahelyet vált, tisztázó beszélgetést folytat le, gyermeket vállal, stb.
Ha szeretné lemondani vagy módosítani az időpontját, kérem, írjon a contact@vargakristofpszichologus.info címre, lehetőleg legalább 48 órával az ülés kezdete előtt. Így van időnk egyeztetni, és a felszabaduló időpontot másnak is fel tudom ajánlani. Ha tudunk helyettesítő időpontot találni, ami mindkettőnknek jó, akkor áttesszük a találkozónkat oda. Ha nincs ilyen, akkor a későn lemondott találkozó díját is ki kell fizetni.
Sokan gondolják úgy, hogy a pszichológus csak meghallgat. A pszichoterápia hajnalán volt ilyen felfogása a pszichológus szerepnek, de ezt mára javarészt meghaladta a szakma. Figyelemmel és érdeklődéssel hallgatom a klienseimet, de közreműködöm aktívan is: kérdezek és ha úgy látom hasznosnak elmondom, mit látok, mit gondolok. Megfogalmazom a szakmai észrevételeimet, amik között lehet olyan is, amivel elsőre nehéz egyetértenie, de az is lehet, hogy hirtelen ennek hatására áll össze Önben egy megértés saját viselkedéséről. Segítek feltárni a lehetőségeit, de saját döntéseit értelemszerűen csak Ön hozhatja meg.
Előfordulhat, hogy megbeszélünk valamit, amit érdemes megfigyelnie vagy kipróbálnia a következő találkozásig. Például azt, hogy milyen helyzetekben lesz feszült, hogyan reagál egy konfliktusra, vagy mi történik, ha valamiben másképp viselkedik, mint korábban. Az is hasznos tapasztalat, ha nem sikerül, vagy nehéz belekezdenie: ezt is együtt nézzük meg.
Igen. Kezdhetjük azzal, hogyan hat Önre az élmény most: mit érez, mitől tart, mit kerül, vagy milyen helyzetekben jut eszébe. Nem szükséges rögtön minden részletet elmondania. Ha valamit fontosnak látok a megértéshez, rákérdezhetek, és elmondom, miért gondolom lényegesnek. Ön jelezheti, ha még nem szeretne válaszolni. A cél az, hogy érdemben tudjunk dolgozni azzal, ami nehézséget okoz Önnek, olyan ütemben, amelyben részt tud venni.
Ha olyan segítségre van szüksége, amelyhez más képzettség, szaktudás vagy ellátási forma szükséges. Ilyen lehet például, ha pszichiátriai vagy speciális pszichoterápiás ellátás indokolt. Akkor sem vállalhatom az együttműködést, ha egy személyes vagy más kapcsolatunk összeférhetetlenné tenné a pszichológusi munkát. Ilyenkor elmondom az okot, és igénye szerint segítek abban, hogy megfelelő szakembert találjon.
bottom of page